A PKMK levelezőlistája

       Szakdolgozatomban elsősorban a bütykös hattyú hazai fészkelő állományának növekedési ütemével, másodsorban a telelő és vedlő csapatok területi eloszlásával, ezek nagyságával, valamint a gyűrűzési eredmények felhasználásával a közép-európai állomány vonulásdinamikájával foglalkoztam.
       A faj az 1970-es években jelent meg először Magyarországon a XIX. század végi eltűnése után, mely idő óta folyamatosan terjeszkedik. Elsőként a Dunántúl alkalmas vizeit népesítette be, majd fokozatosan átterjedt a Duna-Tisza közére, az utóbbi években pedig már a Tiszántúlra is megfigyelhettünk költő párokat, a költőállomány nagysága 2002-ben 274-301 pár között alakult. Főbb fészkelőhelyei a Dunántúlon elsősorban a Balaton a Kis-Balaton, a Velencei-tó és a Fertő, de ezek mellett megtalálhatók a kisebb-nagyobb horgász-, és halastavakon, völgyzárógátas tavakon, kavicsbánya tavakon, víztározókon is. A Dunántúlon költött a 2002-es állomány 76%-a, mely szintén azt bizonyítja, hogy a faj elsősorban itt találta meg életfeltételeit. Számottevő lehet a vedlőhelyekre, illetve telelőhelyekre érkező, és a következő években itt költő egyedek száma, melyek természetesen nem tudnak mind a Balatonon revírt foglalni, ezért a környező tavakra telepszenek. A Duna-Tisza közén a fentieken túl, megjelentek több új élőhelytípuson, például kubikgödrökben, szikes tavakon, lassúbb vízfolyások mentén, illetve folyóöblökben egyre növekvő, viszont még mindig lényegesen kevesebb számban, mint az előző tájegységen. 2002-ben a magyarországi költőállomány 22,26%-a telepedett meg a két nagy folyónk között elhelyezkedő területeken, azon belül is két pár az Északiközéphegység területén. A Tiszántúlon az elmúlt években jelent meg ismét a faj (erről a
tájegységről, Hódmezővásárhely mellől jelezték utolsó költését 1875-ben), ahol szintén különböző típusú állóvizeken (horgász-és halastó, sekélyebb vizű mocsaras terület, illetve a Tisza-tó, mint víztározó) költött, napjaikig elenyésző számban, 2002-ben 1,74%-os arányban.
       Magyarország két legnagyobb tava, a Balaton és a Velencei-tó a bütykös hattyúk szempontjából szinte európai jelentőségű vedlőhely, a Kárpát-medence nagy részéről két nagy kiterjedésű állóvizünkre vonulnak a madarak arra az időre, amikor akár 6-8 hétre is elveszthetik röpképességüket. Ebben az időszakban a Balatonon 450-550 pld., a Velencei-tavon 50-90 pld. tartózkodik, a Balaton esetében akár 100 példányt is meghaladó csapatokban. téli időszak a madarak egyedszáma és előfordulási helyük változatos képet mutat, ami elsősorban az időjárással hozható összefüggésbe. Hidegebb teleken nagyobb távolságokat is megtehetnek jégmentes vízfelszíneket keresve, ilyenkor fordulhatnak elő több száz, akár ezer kilométer feletti elmozdulások is. Ezekben az években elsősorban a Duna mentén töltik a telet, magyarországi állománynagyságuk általában 1.000-1.200 pld. között ingadozik. Enyhébb teleken az egyedek nem vonulnak nagyobb távolságokra, kevésbé koncentrálódnak egy-egy megfelelő adottságú élőhelyen, ami miatt számbavételük is sokkal nehezebb. A gyűrűzési adatok alapján egyértelmű, hogy a közép-európai populáció vonulása során nem jut el az Adriai-tengerig, a telet a Dráva be nem fagyó erőműi tavain, illetve a Száván töltik.
       A Magyarországon 2002-ben költő 300 pár hattyú természetvédelmi jelentősége a többi, elsősorban nyugat-európai ország lényegesen nagyobb állománynagyságaihoz képest elenyészőnek tekinthető, főleg, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy sem külföldön, sem hazánkban nem folytattak egzakt vizsgálatokat a faj más fajokra gyakorolt negatív hatásainak tisztázására, pedig e nélkül messzemenő következtetéseket levonni és állományszabályozást folytatni nem lehet. Természetesen olyan élőhelyen, ahol megtelepedése veszélyeztetné más, fokozottan védett fajok produktivitását, eltávolítása szükséges lehet, de csak megfelelő körültekintés mellett. Ilyen esetekben lenne érdemes kontroll területek kijelölésével a bütykös hattyú interspecifikus kompetícióját vizsgáló kutatásokat végezni, hiszen ez az egyik legvitatottabb és legellentmondásosabb kérdés.
       Jómagam, sokakkal egyetemben Maria Wieloch neves lengyel hattyúkutatóval értek egyet azzal kapcsolatban, hogy a bütykös hattyú állományát sem negatívan (állományszabályozás), sem pozitívan (mesterséges takarmányellátás) befolyásolni nem szabad. Amennyiben a téli etetést elhagyjuk a természet megoldja helyettünk az állományszabályozás problémáját, hiszen a kemény, hosszan tartó hidegek után csak a legjobb kondícióban lévő hattyúk maradnak életben.